Leírás

A Mercedes 124 kabrio 1992-óta kapható, első példányai így már OT vizsgáztathatóak.

Az 1991 szeptemberében a Frankfurti Autószalonon debütált 300 CE-24 kabrió bemutatásával hosszú szünet után hozott újra négyüléses, családi nyitott tetőst kínálatába a Mercedes. Az előző kabrió, az S osztály elődjének tekinthető SE kabrió változatának gyártása 1971-ben befejeződött.

A rendkívül sikeres, gyártásakor is már ikonná vált W 124-es Mercedesből a coupe alapjaira építették a kabriót, nem titkoltan kényelmes, családi kabriónak szánva. A coupe több, mint ezer darab alkatrészét kellett megváltoztatni, ill. megerősíteni a nyitott tetős változat létrehozásához, viszont végül csak 74 kg-al lett nehezebb a kabrió és nyitott állapotban mindössze 80 literrel lett kisebb a csomagtartója. A kevés súlytöbblet miatt nagy motorral kifejezetten dinamikussá vált és négy ülése, nagy csomagtere használhatóvá tette a mindennapokban is.

Csak később 1994-től lehetett kapni a gyengébb motoros, 136 lóerős E200-at és a 150 lóerős E 220-at, a négyhengeresek azonban nehezen mozgatják a kabrió karosszériát.

Az E kabrió, mint négy személyes (családi kabrió) rendkívül sikeres lett, duplán szigetelt tetejének köszönhetően rossz időjárási körülmények között is teljes értékű autóként, lényegében coupe-ként használható, ennek is köszönhető, hogy a mai napig létezik E, vagy C osztály négyüléses kabrió a Mercedes kínálatában.

A 320 CE orrába háromliteres, hathengeres benzinmotor került, 220 lóerővel, ez a legerősebb 6 hengeres W 124-be épített motor, érdekes, hogy végül a négy hengeres változatokból fogyott több és ez az erősebbik változat lett ritka, a 300 CE 24-ből es az annál nemileg erősebb 320 CE ből mindössze 6359 darab készült (és jóval kevesebb a 320 CE kabrió).

A meghirdetett gépjármű a mediterrán térségből származik, így rozsda nincs rajta, gondos, autó gyűjtő gazdája volt, aki végig garázsban, letakarva tartotta és folyamatosan szervizelte, ill. karban tartotta.

Futásteljesítménye mindössze …. ezer kilométer, ami márkatársaihoz képest nagyon kevés és állapota alapján ez valós futásteljesítmény.

Fényezése tökéletes, lenyitható teteje nagyon jó állapotú (a tető belső kárpitja is, ami nagyon ritka), az automata tető működése kifogástalan. Belseje nagyon esztétikus, ülései lényegében újszerűek, fa betétei karc mentesek.

A fekete metál fényezése a fekete bőr belsővel és a sötét fa belsővel az egyik legszebb szín összeállítás ebben a típusban. Katalógusokban, illetőleg korabeli hirdetésekben is sokszor ez szerepelt.

Motorja nagyon szépen húz, kifejezetten erős, érezni a soros hathengeres motort, nem kell erősebb autó kabrióba, autóúton és városban könnyedén előz, autópályán menetteljesítménye fölényes, semmilyen kompromisszummal nem jár a vezetése.

Mai forgalomban is erős autónak számít, négy személlyel lenyitott tetővel is. Fordulatszám felvétele egyenletes, fokozatváltásokat alig lehet érezni. Nyitott tetővel nagyon szép, sportos hangja van, kifejezetten élmény vele az autózás, nem csak a vezetőnek, rajta kívül a három utasnak is.

Erős motorjához méltóan jól felszerelt is: Klíma, mely kifogástalanul működik, automata váltó, ülés fűtés, tempomat, dupla légzsák, négy elektromos ablak, jobb és bal oldali tükör elektromosan állítható, korhű rádió, nagy bőr belső, középső kartámasz, kipörgés gátló, autómatikus differenciál zár (ASD), könnyűfém felnik, elektromos tető, elektromosan állítható ülések, távirányítós központi zár, gyári tűzoltó készülék.

Kövess minket!

Shopping cart

0
image/svg+xml

No products in the cart.

Continue Shopping